Jegyvásárlás
A Jazzbois 2017-ben, a Müpa Jazz Showcase-én dobbantott. 2023-ban már a Kalákát fogadták vendégként a Fesztivál Színházban, majd pár év leforgása alatt bevették a legnagyobb nemzetközi fesztiválokat: Leverkusener Jazztage, Montreux Jazz Festival, Jazz à Vienne, Montreal Jazz Festival, stb. Jamie Cullum a BBC-n egy teljes rádióműsort szentelt az együttesnek, Sági Viktorral beszélgetve.
A magyar közönség számára az Okvsho nem egyszerűen a vibráló európai jazzélet egyik legígéretesebb és legizgalmasabb szereplője.
Miles Davisnek, a jazztörténet egyik legjelentősebb alakjának 2026-ban lesz születése százéves jubileuma. Ebből az alkalomból indul közös turnéra a kortárs jazz sztártrombitása, Ambrose Akinmusire és a Brussels Jazz Orchestra, hogy ünnepeljék a műfaj óriását, tisztelegjenek életműve előtt, valamint azon is túlmutatva, az ő szellemében hozzanak létre új alkotásokat és invenciózus hangszereléseket, amelyek áthelyezik a kortárs jazz világába a trombita zsenijének zenéjét.
Huszonöt évvel ezelőtt négy kimagaslóan képzett francia zenész elhatározta, hogy a jazz szabadságát és a funk lüktetését az elektronika által kínált lehetőségeket kihasználva formálja új egésszé. A kísérlet sikerült, Párizsban megszületett az Electro Deluxe. Később James Copley amerikai énekes jóvoltából a formáció újabb területeket térképezett fel.
A Sárik Péter Trió és Koszorus Krisztina Koszika közös produkciója különleges zenei világba repíti a hallgatót. Műsorukban egyesül a kelet és a nyugat, a régi és az új, az előadás semmilyen műfajba nem sorolható igazi örömzene, tele improvizációval.
Vladimir Kostadinović hosszú utat tett meg, amióta a 2013-as Jazz Showcase-en ifjú tehetségként mutatkozott be a magyar közönségnek. A szerb dobfenomén vadonatúj lemezét New Yorkban vette fel Chris Potter, Geoffrey Keezer, Ben Wendel, Joe Locke, Alex Sipiagin és Matt Brewer közreműködésével.
Igényes jazz muzsika, a MÜHA Kávézóban.
Lelkem újra ünnepi fényben tündököl. Tisztelettel és szeretettel
hívom a közönséget egy felemelő, meghitt koncertre, ahol
zenémet ajándékként adom át, virtuális szalaggal átkötve, mosollyal, jókedvvel
fűszerezve…, dalokká nemesítve mindazt, amit szavakkal nehéz elmondani.
A Gypsy Jazz Band koncertje Tony Lakatos, Roby Lakatos, Tarján Zsófi, Miryam Lakatos és Jeanfancois Prins vendégszereplésével
Jazz Sensation – a zenei élmény esszenciája egy estén
Sokakat meglepett annak idején, hogy kétéves sikerszériájukat követően, miután megnyerték az A38 tehetségkutatóját, a Talentométert, és bevették Európa színpadait, köztük a Müpát is, a makrohang feloszlott. Aztán újabb, de kellemes meglepetést okoztak a hírrel, hogy 2023-ban újra megszólalt a „jazz for metalheads” – ahogy saját stílusukat meghatározzák.
(esőnap: május 24.)
A Vigadó Jazz Club februári koncertje
Még nem felezőbuli – születésnapi koncert
Bognár Szilvia Prima díjas énekesnő a hazai népzenei-világzenei élet kiváló, szeretett szólistája évtizedek óta. Bár eddigi pályafutása során csupán egyszer ünnepelte születésnapját nyilvános koncert alkalmával, most ritka kivételt tesz: születésnapi koncertet hirdet. De ahogy fogalmaz: „ez még nem felezőbuli!” Persze minek is ragaszkodni egy kerek évszámhoz, ha az este zeneileg, lelkileg, emberileg is egészen kivételes alkalomnak ígérkezik.
Világsztár a METTRIN-ben! Páratlan zenei élményt kínálunk mindazoknak, akik március végén ellátogatnak hozzánk, hogy meghallgassák a Grammy-díjas jazzénekesnő, Judith Hill Letters from a Black Widow című nagysikerű albumának koncertanyagát. A karizmatikus amerikai dalszerző-énekesnő neve összeforrt a kortárs soul, funk és gospel legmagasabb szintjével; hangja elementáris, zenéje mélyen személyes, előadásmódja katartikus. A Letters from a Black Widow egy őszinte és szenvedélyes alkotás, amelyben Hill saját traumáival, félelmeivel néz szembe. A fájdalomból formált energia az egyéni hangvételű koncerten még intenzívebben hat: teátrális ív, elsöprő groove-ok, felkavaró balladák és felszabadító funk himnuszok váltják egymást. A METTRIN intim terében a közönség testközelből tapasztalhatja meg Judith Hill kivételes tehetségét és kozmikus életerejét. Ezt a koncertet nem szabad kihagyni!
Közreműködik:
Simon Sieger - zongora
Joel Grip - basszus
Michael Griener - dob
Szeretettel és tisztelettel meghívjuk önt és kedves családját Március 8-a, a Nemzetközi Nőnap alkalmából megrendezésre kerülő Ünnepi Nagykoncertünkre, amellyel a hölgyeket köszöntjük és ünnepeljük.
1929-ben, amikor először került kiosztásra a díj, 15 szobrocska talált gazdára. Ekkor még senki nem tudta a nevét, agyagból készült és a díjazottakat előre értesítették. Talán hihetetlen, de az esemény a média jelenléte nélkül zajlott. 1931 óta neve is van a díjnak, Oscar, 1953 óta a televízió is közvetíti, 1966-tól színesben. Ki emlékszik ma már a kezdetekre? A díjazottak százaira? Hogy ki nyert és ki maradt le az egyik legnagyobb filmes elismerésről? 90 év termését feldolgozni, dalokkal feleleveníteni nem könnyű. Dalok, sztorik, képek az Oscar-díj történetéből.
Közreműködik:
Bacsó Kristóf - szaxofon
Tálas Áron - zongora
Juhász Márton - dob
HÁZIBULI A MŰVHÁZBAN!
SÁRIK PÉTER TRIÓ és FALUSI MARIANN
A Blue Note lemezcég jelentőségét aligha lehet túlbecsülni. A híres, kék hangjegyes címkével ellátott albumok 1945 után a bebop úttörőit, majd a hard bop korszak meghatározó kiszenekari felvételeit rögzítették – ezek a jazz örök csúcspontjaivá váltak. A Modern Art Orchestra szólistái az első nagy korszak felvételeiből kiindulva idézik meg újra a kék-fehér címkés lemezeken rögzített pillanatokat.
A Müpa közönsége által legrégebben és legjobban visszavárt művészek egyike esperanza spalding. Az évek előrehaladtával egyre kevésbé kategorizálható spalding érdeklődési köre jóval túlmutat énekes-basszushangszeres művészetén: önmagát mint zeneszerző, költő, táncos, terapeuta, történetmondó, oktató és közösségépítő is meghatározza, aki még a talajmegújítás terén is tesz erőfeszítéseket.
Budapest Jazz Orchestra Club
Fellép: Urbán Orsi Group
(Urbán Orsi, Kollmann Gábor, Birta Miklós, Hárs Viktor, Banai Szilárd)
Közreműködik:
Lukács Miklós - cimbalom
Ávéd János - szaxofon
Dés András - ütőhangszerek
Közreműködik:
Georg Vogel - 31-Tone Clavitone
David Dornig - 31-Tone Guitar-Bass
Valentin Duit - dob
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!